2016. feb 27.

TEAHÁZI BORKÓSTOLÓ

írta: László Vágó
TEAHÁZI BORKÓSTOLÓ

KÍNA ÉS SZEKSZÁRD EGYMÁSRA TALÁLT!?

A bort manapság igyekeznek egyre többféle dologgal párosítani, mint zöldségek, gyümölcsök, húsok, sajtok, csokoládé, sushi. Ezen párosítások sikere ill. élvezeti értéke függ a résztvevők ízlésétől, nyitottságától, befogadó készségétől és az adott pillanat hangulatától is.
Őszintén ezeket a párosításokat néha kicsit erőltetettnek tartom.

Egy érdekes utazáson vettem részt az autentikus kínai tea és szekszárdi bor között. Az programot egyszerre lehet boros és teás eseménynek is nevezni. Szerencsére, az elején tisztázták a vendéglátók - tea háziasszony: Wagner Anna (http://www.flyingbirdteahouse.co.hu/), bor házigazda: Horváth Tibor, hogy nem bor és tea párosítás a kóstoló lényege.

Többféle tea tételt kóstoltunk.  Erről csak annyit tudok mondani, hogy nagyon érdekes volt. Olyan ízeket, aromákat ismertem meg, ami egy új dimenziót nyitott meg számomra. A kóstolt teák neveit nem voltam képes megjegyezni, pedig nagyon igyekeztem. A dolgomat nehezítette, hogy egy adag teából több főzet is készült. És tényleg az egymás utáni főzetű teák és mutattak különbséget. A lényeg az, hogy én nagyon élveztem.

A borok a szekszárdi Fekete Borpincéből (http://feketeborpince.hu/) érkeztek. Bevallom, én egy kicsit elfogult vagyok a Fekete Borpince boraival és Horváth Tiborral szemben. Kedvelem őket. Tibor előadásai nagyon élvezetesek, mély gondolatokkal és sok-sok hasznos ismerettel. Először kb. 4 éve találkoztunk egy kóstolón egy forró nyári napon. Azóta nem mindig szervezve, de rendszeresen összefutunk különböző eseményeken. Minden alkalommal egyedi élményt nyújtanak ezek a találkozások.Néhány esemény.
http://bit.ly/1S8Erts
http://bit.ly/21qqXPF
http://bit.ly/1RaDoEm

A következő tételeket kóstoltuk.
Fehér kadarka 2015, Rosé cuvée 2015, Zweigelt válogatás 2012, Kékfrankos válogatás 2009, Bikavér válogatás 2011,Letícia cuvée 2009 

A borokat most nem szeretnék részletesen értékelni. Akik ismerik és esetleg még kedvelik is a szekszárdi borokat, nem tudok újdonságot mondani. Akik nem ismerik, javasolom kóstolják meg.

A kóstolóról csak egy story-t szeretnék elmondani.
A 2012. évjáratú Zweigelt válogatást öntögette Tibor a poharakba. Nekem már csak egy körömnyi jutott. Gondoltam hát, ha ennyi, akkor ennyi. Megittam és egy kicsit csalódott voltam. Valahogy valami nem stimmelt. Akármennyire kedvelem a szekszárdi és a Fekete Borpince borait, ezzel nem voltam elégedett. Aztán Tibor hozta a már korábban kibontott második palackot és töltött. Ekkor jött a meglepetés. Szinte egy másik ill. egy egészen más minőségű bort ihattam. Ezt csak azért meséltem el, mert szeretném felhívni a figyelmét minden vörösbort fogyasztó borívónak a fogyasztás előtti pihentetés, dekantálás jelentőségére. Érdemes erre odafigyelni.

DEKANTÁLÁS
A kibontott palackból egy másik edénybe töltjük át a bort. Ehhez léteznek speciális, dekantáló edények. Ezek úgy lettek kialakítva, hogy minél nagyobb mennyiségben kapjon oxigént a nedű, ezért széles alapúak, öblösek. Emellett fontos szerepet töltenek be a levegőztetésben is, ami elősegíti az aromák erőteljesebbé tételét. A dekantálás után érezhetően "kinyilik" a bor, illatosabbá, zamatosabbá válik.
FONTOS – Általában nem az öregebb tételeknek van szükségük levegőztetésre, sőt.

Még egy dolog. Igaz nem lehet, sőt nem is érdemes szerintem párosítani a teát és a bort. Azonban az feltűnt, hogy két bor tétel közötti egyes teák fogyasztása „alaphelyzetbe” tudta állítani az érzékszerveimet. Azaz jól felkészített a következő bor fogadására. Egyben nagyon jól ellensúlyozta az alkohol álmosító hatását is.

Ezért én javasolnám megtalálni azt a tea főzetet, mely egy borkóstolón a tételek között íz, aroma radírként és fittségi állapot fenntartójaként lehetne használni. Én szívesen részt vennék egy ilyen kísérletben.

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

Szólj hozzá