2016. ápr 12.

BADACSONY ELEGANCIÁJA VETEKSZIK NEW YORK-ÉVAL?

írta: László Vágó
BADACSONY ELEGANCIÁJA VETEKSZIK NEW YORK-ÉVAL?

Badacsonyi borászok felfedték titkaikat, azaz a legjobb boraikat

Terveim szerint az idén nyáron, júniusban felfedezzük a Badacsonyi Borvidéket. Bebarangoljuk és végigkóstoljuk a borvidék területeit, pincészeteit. Egyben belekóstolunk a környék gasztronómiájába is. Ennek előkészítéséhez, tervezéséhez nagyszerű lehetőséget kaptam a „Badacsony New Yorkban 5” esemény meglátogatásával. A rendezők kitűnő munkát végeztek. Meg tudtam tervezni a kóstolási menetrendet. Előre ismert volt ki lesz ott, milyen borokat lehet kóstolni és nagyon jó tájékoztató anyagokat is kaptunk. Mind az eseményről, mind a borvidékről. 

A New York Kávéház emblematikus vendéglátóhelye Budapestnek. Badacsony (http://www.badacsony.com/) egy ikonikus része a magyar boros társadalomnak. A kettő most összefogott és meghívta a badacsonyi borok kedvelőit egy exkluzív fellépésre egy exkluzív helyre. Abból az alkalomból, hogy a badacsonyi borok 5. alkalommal mutatkoznak be közösen Budapesten, a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászai az újdonságok bemutatása mellett elhozták az elmúlt 5 év legszebb tételeit is.

A rendezvényre kb. 30 borászat jött el és hozta el borait. Nekem nem sikerült végigkóstolnom a teljes kínálatot. Kóstolt borok kiválasztásánál az alábbi szempontok szerint haladtam. Először is igyekeztem két badacsonyi fajta közül minél több rajnai rizlinget, szürkebarátot és kéknyelűt kóstolni. Második szempont a ritkább szőlőfajtákból készült borok kóstolása, megismerése volt. A fenti szempontokat figyelembe véve kb. 30 bor sikerült megkóstolnom. A színvonal nagyon kiegyenlített volt. Látszott, hogy a borászok nagyon odafigyeltek a tételek kiválogatására.
Az általam megkóstolt tétel sorból szeretném kiemelni a következőket.

Bencze Családi Birtok Rajnai Rizling 2013 (http://www.benczebirtok.hu/)       
A pohárba töltve nem túl intenzív illataromákat érezni. Azonban, mint kiderült egy kicsit várni kellett, hogy kinyíljon. Illatában éreztem a fehér gyümölcsök illat orgiáját, az enyhén érett barackot, a körtét és a rajnai rizlingre jellemző citrusosságot is. Egyben a badacsonyi terroirra jellemző enyhe mineralitást is. Megkóstolva jött a meglepetés. Már az első korty is aroma bombát robbantott a számban. Ízében már intenzíven jelentek meg a fehér gyümölcsök, a barack, a körte. Mellettük besimulóan mutatkoztak a fehér virágok, a hordó krémes fűszeressége és a mandula enyhe kesernyéje. Ez a bor egy komplex, érettséget mutató, elegáns tétel. Szép savat és vele harmonizáló alkoholt tapasztaltam. Azonban az is érződött rajta, hogy még biztosan fejlődni fog, vagyis jelentős potenciállal bír.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok Kéknyelű 2012 (http://www.csendes-dulo.hu/)        
Tiszta, halványsárga, kicsit zöldesbe hajló színű nedűt öntöttek a Csendes Dűlő asztalánál a poharamban. Pohárba szagolva kicsit enyhe, de nagyon kellemes, de kicsit átlagos illatokkal lepett meg a Csendes Dűlő Kéknyelűje. Megkóstolva a bort a az ízek sokkal intenzívebben jelentek meg. Az ízaromákban az érettebb és friss fehér gyümölcsök ízei keveredtek. Ebben a száraz borban a ropogós savak kitűnően harmonizáltak az alkohollal. Ízjegyeiben markánsan jelent meg az ásványosság és fanyarság. Jó lecsengéssel és kellemes savhatással zárult a korty.

Szászi Birtok Kéknyelű 2015 (http://szaszipince.hu/)        
Ez egy tipikus minden jellegzetes illattal és ízzel rendelkező kéknyelű. Nagyon friss, de nem éretlen bor, melyet már most élvezni lehet. Azonban az biztos, hogy ezt a tételt néhány év múlva is feltétlenül meg kell kóstolni.

A kóstolás mellett még egy izgalmas dolog várt rám. Együtt kóstolhattam badacsonyi borokat Mészáros Gabriellával a magyar bor nagyasszonyával, a Borkollégium (http://www.borkollegium.hu/) vezetőjével és tanárával. Ő tartott egy mesterkurzust „Őshonos vagy világfajta: elég-e, ha miénk? Badacsonyi fajták a ringben.” címmel.

Nagyon sok érdekes dolgot megtudtam, megtanultam Mészáros Gabrielláról, a badacsonyi borokról, a kóstolás technikájáról. Az itt hallottakról most nem írok. Megtartom magamnak. Aki kíváncsi mit mondott az előadó a témáról, vegyen részt a Borkollégium egy előadásán a badacsonyi borokról.

Egy fontos dolgot azonban szeretnék közzétenni. Egy szavazás hallgatói szavazás alapján alapvetően a következő szőlőknek van igazán helyük (a vonal felett) a Badacsonyi Borvidéken.
- olaszrizling
- szürkebarát
- kéknyelű

További fajták melyek még megfelelő és jó borokat biztosíthat a borvidéken
- rajnai rizling
- budai zöld
- rózsakő
- zeusz
- vulcanus
- tramini

Az ilyen rendezvényeket kedvelem. Ahol megjelenik a borász. Közvetlen, autentikus információt kapok a borokról és ezeket azonnal össze tudom hasonlítani a tapasztalataimmal. Így azonnal visszajelzést kaphat a készítő is. Ez az esemény igazán sikerült ebből a szempontból. 
Azért kíváncsi lettem volna mit szóltak a New York Kávéház vendégei, akik betértek étkezni, a boros rendezvény által generált nyüzsgéshez. Engem nem zavartak, és Őket? 

Egészségünkre!

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

Szólj hozzá