2016. jún 28.

BOR, MARATON, BÉNYE 2.

írta: László Vágó
BOR, MARATON, BÉNYE 2.

A MARATON

Erdőbénye a Tokaj-hegyalja borvidék egy kicsi, de csodálatos gyöngyszeme, sőt „2013. legszebb magyar települése” címet is elnyerte. A település eredetileg nem a boráról volt híres, hanem az ott dolgozó kádármesterekről. Úgy is hívták a „Kádárok völgye”, ahol a filoxéra előtti időszakban több mint 100 kádármester dolgozott. Egy helyi szólásmondás szerint „Ha valaki Erdőbényén egy fát elhajint, az vagy kádárt üt, vagy kőfaragót”.

Ez már a második bor maraton, melyen részt veszünk. Az első félmaratonunkat Szekszárdon a Fekete Pincében (http://feketeborpince.hu/)     teljesítettük. Néhány bizonyító kép

Szerencsére edzésben vagyunk és az erdőbényei Illés Pince (http://illespince.hu/hu) bor maratonját is sikerrel teljesítettük.

vállalkozás_logo.jpg
VÁLLALKOZÁS

Az felemásan sikerült első felvonás (http://bit.ly/1WWIXhN) után, a második menet már minden várakozásunkat kielégítette. Szívélyes fogadtatásban volt részünk, ellentétben a Béres Szőlőbirtok és Pincészet barátságtalan, kivéve a fekete cicát, látogatás szervezésétől. A hölgyek még virágot is kaptak. Mindent jól előkészítettek, megszerveztek. Nekünk csak a borok kóstolásával és élvezetével kellett foglalkoznunk. Illés János tulajdonos és borász nem csak gasztronómiai élvezeteket biztosított a kb. 20-25 maratonistának, hanem sok információval is szolgált. Érdekes dolgokat tudtunk meg az Illés Pince történetéről, fejlődéséről. Sőt Illés úr saját borász életútjáról is életszagú történetet hallottunk. Hát egy borászat tulajdonos és borász „élete sem fenékig tejfel”. Azonban csak köszönettel tartozunk neki az élményért és a páratlan élvezetekért. Nem szabad elfeledkezni a borokat kísérő  fantasztikus menüről, mely igazán kiegészített a nagyszerű tételsort.

bor_logo.jpg
BOR

Amit erre a különleges alkalomra az Illés Pince kínál.

- 1983-2014 között készült borok
- 25 tétel
- 6 szőlőfajta
- 0-600 g/l cukor
- 5 fogásos ételsor

A bormaraton teljesítése 25 + 1 bor kóstolását „követelte” a résztvevőktől. Mindenki teljesítette a távot. Azt hiszen ez nem volt igazán nehéz, a kínált tételek ismeretében és a borok minőségét figyelembe véve.

A borsor a következő volt.

  1. Hárslevelű 2015 száraz
    2. Hárslevelű 2003 száraz
    3. Szamorodni 1998 száraz
    4. Tokaji Aszú 5 puttonyos 1988
    5. Tokaji Aszú 1983
    6. Furmint (januári szüretelésű) 2000
    7. Tokaji Aszú 6 puttonyos 2000
    8. Aszú Eszencia 1993
    9. Eszencia 2002
    10. Furmint 2012 száraz
    11. Hárslevelű 2007
    12. Furmint 2011 félszáraz
    13. Furmint 2011 félédes
    14. Birtok cuvée (furmint, hárslevelű) 2007 édes
    15. Birtok cuvée (furmint, hárslevelű) 2011 édes
    16. Szamorodni 2012 édes
    17. Nektár Eszencia 2006
    18. Sárgamuskotály 2014 száraz
    19. Hárslevelű 2014 száraz
    20. Furmint (vásárolt Mester völgyi dűlő) 2013 száraz
    21. Furmint 2013 száraz
    22. Kabar 2013 édes
    23. Birtok cuvée 2013
    24. Fordítás 2013 édes (furmint alapbor)
    25. Tokaji Aszú 2013 6 puttonyos
    26. Furmint 2012 édes (aszú szemek préselésével, hagyományos kezeléssel)

Csak két tételt szeretnék kiemelni.
A 15. tételt, a 2011 Tokaji édes Cuvée-t, melyből beszereztem néhány palackkal otthoni fogyasztásra is. Számomra igazán különleges élmény nyújtott. Igaz már nem mai bor, azonban mind illatában, mind ízében még mindig érződik az érett gyümölcs aromák. Ezek közepesen intenzíven jelentek meg. Ez a bor egy nagyon kellemes, krémes és selymes aromákat produkált. Nem tolakodó édesség mellett, szép savval és vele igazán harmonizáló alkohollal rendelkezik ez Cuvée. Direkt írtam nagy betűvel, mert ez a bor egy komplex, elegáns megjelenésű és ízű, harmonikus, melyet nem akarok kisbetűvel írni. Sőt tegezni sem szeretném. Ez a tétel igazán megérdemel minden tiszteletet.

A másik tétel Furmint 2012 édes bor volt. Ebből a tételből összesen 160 palack készült, melyet maratoni sporttársunk megvásárolt és az Illés Pince bortrezorjában tárol. Ez a tétel azért különleges, mert tisztán aszú szemek kipréselésével készült. Azonban a kezelése hagyományosan és nem az aszú készítése előírásai szerint történt. Nagyon különleges, kitűnő bor. Annak ellenére, hogy édes bor, egy kiváló „asztali bor”-nak tekinteném. Sporttársunk nagyon szerencsés. És köszönjük neki, hogy megkóstolhattuk.

Egészségünkre!

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

 

Szólj hozzá