2016. okt 04.

Mondd Te mit választanál?

írta: László Vágó
Mondd Te mit választanál?

Rizlingek harca – olasz vs. rajnai

Egy érdekes programon vettem részt az Esetleg Bisztróban, a Borkollégium szervezésében, ahol rizlingekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Az esemény első felvonásában Mesterkurzus keretében Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet borásza, http://www.borbelypince.hu/) az olaszrizlinget és Nagy László (Villa Tolnay birtokigazgatója, http://www.villatolnay.hu/) a rajnai rizlinget mutatta be. A harc első lépéseként a két pincészet borait vakon kóstoltuk és meg kellett állapítani melyik volt az olasz ill. rajnai rizling. A résztvevők jók voltak, a többség eltalálta.
Mesterkurzus "vak" párjai
1. Borbély „Fröccsnekisjó” badacsonyi Olaszrizling 2015 ↔ VillaTolnay Rajnai Rizling 2015
2. Borbély Bács hegy badacsonyi Olaszrizling 2013 ↔ VillaTolnay Rajnai Rizling 2009 

Bevallom, hogy engem a „harc” nem nagyon érdekelt. Az viszont lázba hozott, hogy egy helyen ennyiféle (borvidék, pince, évjárat) rajnai rizlinget kóstolhatók. Ennyiből talán ki is derült, hogy nagy kedvelője vagyok ezeknek a boroknak. Azt is el kell mondanom, hogy az olaszrizling tételeket nem kóstoltam. Hiszen október az Olaszrizling hónap és az esemény szeptember 29-n volt.
A rajnai rizlinget kóstoltató borászatok (abc sorrendben) a következők voltak: Cseri Pincészet - Pannonhalma, Dénes Hegybirtok – Nagy Somló Ság-hegy, Gilvesy Pincészet – Badacsony, Laposa Birtok – Badacsonytomaj, Mátyás Családi Pincészet – Kürt-Strekov Felvidék, Villa Sandahl – Badacsony, Villa Tolnai – Gyulakeszi-Csobánc hegy.

Az eseményt még érdekesebbé tette néhány pincészet, mert igazi évjárat bemutatót, kóstolót tartottak. Közéjük tartozott a Cseri Pincészet Pannonhalmáról (http://cseripince.hu/). A Cseri Pince háziasszonya javaslata alapján nem évjárat helyesen kóstoltam a rajnai rizlingeket. Az általa javasolt sorrend a következő volt.
1. Cseri Rajnai Rizling 2014
Tiszta halvány szalma színű bor. Mind illatában, mind ízében jellemzi a frissesség, gyümölcsösség, de emellett hordozza a fajtajellegeket is. Nagyon szép savval rendelkezik, mely harmonizál a közepes alkohollal. A teste kicsit még keskeny, de van benne potenciál. Igazi élmény volt számomra. Jó lenne néhány év múlva visszakóstolni.
2. Cseri Rajnai Rizling 2015
Ez is nagyon szép tétel, de még a fejlődés nagyon korai szakaszában van.
3. Cseri Rajnai Rizling 2013
Egy igazi nagy ágyú, mely egy dűlő szelektált (Tényő – Öreghegy) hordós tétel. A fajtajelleges aromák azonnal megjelennek mind illatában, mind ízében. A hordó segítette a fajtajellegek kihangsúlyozását és nem adott át bornak oda nem illő aromákat. Kitűnő rajnai rizlinghez méltó sava összhangban van a közepes alkohollal. Szép testtel és kellemes hosszúságú lecsengéssel búcsúzik a kortya. Ez a bor egy elegáns, érett középkorú gentleman, igazán komplex összetevőkkel.
4. Cseri Rajnai Rizling 2012
Ez a tétel a 2010 telepített szőlő szűztermése. Nagyon szép bor, mely kitűnő minőségben hordozza a fajtajellegeket.

A Villa Sandahl Badacsonyból (http://www.villasandahl.com/) szintén egy évjárat sorral lepett meg. A borok elnevezése is nagyon beszédes.
1. Citrus X Limon 2015
2. Dry honey 2015
Illatában intenzíven és élvezetesen jelennek meg az aromák, mint hársfavirág, mézesség, mandula, fehérgyümölcsök – nektarin. Emellett érezhető egy enyhe petrolosság és citrusosság. Vagyis a fajtajellegek jellemzik az illatát. Aroma intenzitása kiváló, minden illat aroma, megjelenik a kortyban is. Igaz izében már kicsit kevésbé gyümölcsös. Azonban erősödik a mineralitás, a petrolosság, a mandula és megmarad kellemes édesség is. Nagyon szép sava teljesen összhangban van az elég magas alkohollal. Ezek együtt a szép testtel és a megfelelő hosszúságú lecsengéssel egy kitűnő, nagy potenciállal rendelkező borrá tette a Dry honey 2015 rajnai rizlinget. Minden a helyén van.
3. Rajnai Rizling 2013 „All of a kind no 4 white label”
Ez a tétel 4 dűlő szőlőiből készült birtokbor. Nagyon jól iható kellemes rajnai rizling harmonikusan magas alkohollal és az élvezetett fokozó maradék cukorral.
4. Rajnai Rizling 2012 „Laundry hanger”
Már illatában is komplex. A fajtajelleges aromák mellett megjelennek a fehér gyümölcs és gyógynövényes aromák is. Aroma intenzitása kiváló. Ami illatában az az ízében is. Szép savgerince igazi harmóniában van a nem kellemetlen magas alkohollal. Sőt azt mondom nagyon jól áll neki. Ez a tétel egy tüzes, elegáns, érett úriasszony. Nekem nagyon belopta magát a szívembe. Én szerelembe estem vele. Minden benne van, ami szerethető a rajnai rizlingben.
5. Rajnai Rizling 2011 „'Magic rain”
Ez is egy csodálatos tétel. Ezt a bort sem fogom visszautasítani, ha megkínálnak vele, de én a voksomat a 4. és 2. tétel mellett teszem le.

A Felvidéki Kisújfaluból érkezett Mátyás Családi Pincészet (http://matyaspince.sk/site/hu/) két évjáratát kóstolhattuk.
1. Mátyás Rajnai Rizling 2013
A kóstolás után csak azt tudtam mondani, hogy „hú, ez aztán nem semmi”. Nem akarok most részletes leírást adni róla. Csak annyit - ez a bor minden, ami rajnai rizling és ez a legjobb minőségben. Emellett szerintem nagyon jó potenciállal rendelkezik. Feltétlenül megkóstolom néhány év múlva is.
2. Mátyás Rajnai Rizling 2015

Villa Tolnay (Balaton-felvidék, Gyulakeszi – Csobánc-hegy) szintén két bort hozott, melyeket Nagy László birtokigazgató már a Mesterkurzus vakkóstolásán is bemutatott.
1. Villa Tolnay Rajnai Rizling 2015 fahordós
2. Villa Tolnai Rajnai Rizling 2009
Az általam részletezett (kedvelt) tételek sorába teljes mértékben beleillik. Egy nagyon érett, elegáns tétel, kellemes maradék cukorral és bársonyos magas alkohollal. Mind illatában, mind ízében hordozza a rajnai rizling fajtajegyeit és ezt mind kiváló minőségben.

A többi nem részletezett tétel is jó volt, de engem inkább a kiemeltek bűvöltek el.

Egészségünkre!!!

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg



  

Szólj hozzá