2016. nov 06.

Magyar borászok borai a határon túlról

írta: László Vágó
Magyar borászok borai a határon túlról

Van magyar bor Magyarországon kívül is!

vállalkozás_logo.jpg
VÁLLALKOZÁS

Óriási vállalkozásba vágott bele Csíki Sándor a FOOD&WINE blog szerzője és publicistája (http://www.foodandwine.hu/, https://www.facebook.com/foodandwine1/) és SIKERÜLT NEKI. Ahogy blogjában írja hamarosan 8. születésnapját ünnepli a blog. A „Határon Túli Magyar Borászok a Pesti Vigadóban” esemény méltó ajándék a szülinapra és talán mondhatjuk, hogy egy ars poetica kiteljesedése. Különösen úgy, hogy tudjuk Csíki Sándor nem magának, hanem a magyar bortársadalomnak adott ajándékot. A patinás Pesti Vígadó (http://vigado.hu/), mint helyszín választása is egy kicsit szimbolikus. Hiszen a Pesti Vígadó a kultúra kincsestára, azaz a világ kultúra különböző ágainak befogadója és bemutatója. Most a határon túl magyar borászok borkultúrája került bemutatásra egy 3 részes mesterkurzus és sétáló kóstoló keretében.

Az esemény mesterkurzus programján vettem részt. Kihagyva a sétálókurzus tömegjeleneteit, a borászok „szétszedését” és az ezekből következő minimális információ szerzési lehetőséget. Azonban a mesterkurzus előtt ill. után több borásszal sikerült beszélnem és tájékozódnom a helyi sajátosságokról. Több borásszal már korábban is találkoztam a Gyöngyöspatán megrendezett Vulkánikus borok fesztiválján, mint Orosz Ruszlánnal Kárpátaljáról, Geönczeöl Attilával (https://www.facebook.com/geonczeolpince/) Felvidékről, akitől vásároltam is nagyon szép tételeket pl. Riesling+.

bor_logo.jpg
BOR

A mesterkurzus tematikája 3 részre oszlott. Minden csoportban 6-6 tételt kóstoltunk. A borok többsége friss, fiatal volt. A borászok igyekeztek a borászatukra, terroir-kra és borstílusukra jellemző tételt bemutatni. Mindegyik bor jó minőségű, szép tétel volt. Voltak szerintem kiemelkedő tételek is. Ezekről igyekszem bővebben írni.
A Mesterkurzus a földrajzilag 3 önálló egységből állt.
I. Délvidék Mesterkurzus
II. Felvidék és Kárpátalja Mesterkurzus
III. Erdély és Partium Mesterkurzus

I. Délvidék Mesterkurzus – Szerémség, Drávaszög, Muravidék. A kurzus moderátora Sagmeister Ernő volt
1. Szürkebarát 2015 száraz fehér a Rozsmán Borháztól (https://www.facebook.com/stefan.rozman.1), Muravidék, Szlovénia
2. Olaszrizling 2015 száraz fehér a Szabó Pincétől (https://www.facebook.com/szabokaranac/), Drávaszög, Horvátország
3. Sauvignon blanc 2015 száraz fehér a Pinkert Pincétől (https://www.facebook.com/vinapinkert/), Drávaszög, Horvátország
4. Szigeti Kadarka 2013 száraz vörös a Dukay-Sagmeister Borászattól, Szerémség, Szerbia
5. Kékfrankos 2013 félszáraz vörös, hordóminta palackozás előtt a Kollár Pincészettől, Csúza, Drávaszög, Horvátország
Ez a kékfrankos nagyon szép mély bíbor színű, érett és komplex tétel volt. A kellemes, lágy tanninja szépen harmonizál a közepes alkohollal és a magas, de nem kellemetlen, savakkal. Már most is nagyon szép tulajdonságait, aromáit mutatja a kékfrankosnak és még van benne jelentős potenciál. Szívesen visszakóstolnám pár év múlva, a palackos érlelés után.
6. Szerbia Corvina 2013 cuvée a Maurer Pincészettől, Szerémség Szerbia

II. Felvidék és Kárpátalja Mesterkurzus – Garammente, Kürt, Ipolynyék, Bereg. A csoport moderátora Geönczeöl Attila volt.

1. Zöld Veltelini 2014 száraz fehér a Drozdík József és Attila Pincészetéből, Párkány, Garam-mente, Szlovákia
2. Rajnai Rizling 2015 száraz fehér a Zsigmond Pincészetből, Ipolynyék Szlovákia
3. Olaszrizling 2009, száraz „narancsbor” a Strekov1075 Borászattól, Kürt Szlovákia
4. Saperavi 2014 száraz vörös Orosz Ruszlán Pincészetéből, Bereg Kárpátalja
5. Laurentum 2015 (Szent Lőrinc) száraz vörös a Geönczeöl Pincéből (facebook.com/geonczeolpince), Garam-mente Szlovákia
Szép, mély bíbor színű bor, fekete gyümölcsös aromákkal mind illatban, mind ízben. A bor nagyon jó aroma intenzítása megjelenik az illat és íz harmoniában. Kellemes, friss gyümölcsök, édes fűszerek, csokikrém ízek jelennek meg a bor aromáiban. Friss kora ellenére szép testtel, közepes alkohollal harmonizáló szép savval rendelkező tétel. A korty lenyelése után emlékezetes és közepes hosszúságú élmény marad a szájban. Nagy jövőt jósolók ennek a bornak. Mindenképpen igyekszem visszakóstolni néhány év múlva.
6. Kékfrankos 2015 száraz vörös Bott Frigyes Pincéjéből (http://www.bottfrigyes.sk/), Garam-mente Szlovákia

III. Erdély és Partium Mesterkurzus – Ménes, Érmellék, Körösvidék. A csoport moderátora Balla Géza volt.

1. Sauvignon Blanc 2016 száraz fehér Balla Géza Pincészetétől (http://www.ballageza.com/hu/,) Ópálos, Arad megye
2. VINCA fehér Pinot Noir 2014 száraz fehér a Kárásztelki Pezsgőpincészettől, Körös vidék Észak-Erdély
3. Grand Pa 2015 száraz fehér a Nachbil Pincétől (http://nachbil.ro/hu/), Érmellék Partium
4. Rosé Cuvée 2016 száraz fehér Balla Géza Pincészetétől
5. Fekete Leányka 2015 száraz vörös a Nachbil Pincétől
Nagyon szép, mély gránit színű bor. Egy komplex, aromáiban harmonikus és összetevőiben kiegyensúlyozott tételt kóstolhattunk. Ez az Erdélyben őshonos és Magyarországon nem igazán ismert szőlőfajtából készült bor igazán egyedi színfoltot hozott a kóstolt tételek közé. Krémes, kerek tanninja, harmonikus sava és alkohola teszi különlegessé ezt a tételt. Nekem ez volt a Mesterkurzus csúcspontja (szereznem kell belőle)!!!!
6. Fekete Leányka Sziklabor 2012 száraz vörös Balla Géza Pincészetétől

Nagyon örülök, hogy részt vettem az eseményen. Kár lett volna kihagyni. Jó Magyarországon kívül is vannak kitűnő magyar borok, amiket lehet és érdemes is kóstolni.

Egészségünkre!!!

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

 

Szólj hozzá