2017. feb 07.

Rajnai Rizling kiválóságok a német Dönnhoff Pincészet kínálatából

írta: László Vágó
Rajnai Rizling kiválóságok a német Dönnhoff Pincészet kínálatából

Rajnai Rizling, ahogy a profik készítik

Kezdem egy vallomással. A fehér borok közül az egyik legnagyobb kedvencem a rajnai rizling. Egy fontos megjegyzés: a Rajnai Rizling elnevezés csak Magyarországon létezik. A világ többi részén csak egyszerűen rizling, pontosabban riesling. Továbbiakban én is a rizlinget fogom használni. Itthon már több pince kínálatát kóstoltam és nagyon kiválókkal sikerült találkoznom. Erről már korábban is beszámoltam a Rizlingek harca esemény (http://bit.ly/2dra8Pf) kapcsán. Felfedeztem egy olyan eseményt, mely avval kecsegtetett, hogy kitekintést kapok a német rizlingek minőségi csúcsaira. És nem is csalódtam. Vagyis sikerült ráakadnom Carpe Diem Borbárra (www.facebook.com/carpediemborbar/) és evvel együtt dr. Tar Ferencre http://riesling.hu. is, aki szintén elkötelezett híve a rizlingnek. Mint kiderült nem ő az egyetlen ebben a rajongói körben. A kóstolón résztvevők többsége visszajáró rizlingrajongó, sőt értő. Így nagyszerű társaságban és környezetben kóstolhattam a Dönnhoff Pincészet csúcsborait.

bor_logo.jpg
BOR

A borokat Feri értő bemutatása keretében kóstoltuk. Egyben képet kaptunk a Dönnhoff Picészetről is, elhelyezkedéséről, borairól, eredményeiről, hagyományairól. Igazán érdekes volt. Mindenkinek javasolta, hogy a helyszínen Németországban érdemes a borokat kóstolni. Hiszen a pincészet nagyon vendégbarát a borbarátokkal. Igyekszem megfogadni tanácsát és ellátogatni hozzájuk.
A program Dönnhoff  Hermannshöhle GG vertikális kóstoló nevet kapta. Ez teljesült is. Azonban a kóstolt borok a Dönnhoff Pincészet szélesebb választék palettáját mutatták be.
donnhoff2.jpg

Az est főszereplői, a borsor
1. Tonschiefer 2015
2. Roxheimer Höllenpfad trocken 2015
3. Dellchen GG 2015
4. Felsenberg GG 2015
5. Niederhäuser Hermannshöhle GG 2015
6. Niederhäuser Hermannshöhle GG 2014
7. Niederhäuser Hermannshöhle GG 2013
8. Niederhäuser Hermannshöhle GG 2012
9. Felsenberg Spatlese 2015
10. Niederhäuser Hermannshöhle Spatlese 2015

Összességében egy nagyszerű borsort kóstoltunk. Nagyon kiegyenlített volt a mezőny. Mint egy igazi focicsapatban voltak sztárok és minőségi csapattagok. Bocs a hasonlít kicsit sántít, hiszen csak 10 tétel volt a palettán. A sztárok a vertikális sorból kerültek ki, vagyis (6) Niederhäuser Hermanshöhle GG 2014, (7) 2013 és (8) 2012 évjáratai. Ez a három bor mind aromákban, testben, komplexitásban, és alkohol-sav harmóniában kiválót nyújtottak. Ezek a tételek nagyon szép savval és hosszal, emlékezetes utolsó korttyal rendelkeztek. Számomra nagyon nehéz lenne szakmai sorrendet állítani közülük. Ezért az ízlésemre hagyatkozom és nálam a lista a következő 7. - 6. - 8.

7. Niederhäuser Hermannshöhle GG 2013
Már első illatra is kellemes a rizlingre jellemző aromákat éreztem. Harmonikus illat aromáiban éreztem krémességet, érettebb gyümölcsök, mint őszibarack, körte. Ezek kiegészülnek egy kis hárs mézességgel, sőt enyhes grape fruit citrusossággal és egy leheletnyi petrol illattal. Az illat aromák mind teljes mértékben megjelennek az ízekben is. Már az első kortyból is érezhető volt a is bor komplexitása, összhangja. Nagyon szép sava van, ami teljesen harmonizál a közepesen magas alkohollal. A kis maradék cukor csak növeli a kerekséget és harmóniát. Erre a borra az érettség, elegancia a jellemző.

6. Niederhäuser Hermannshöhle GG 2014
Ez a bor szinte ugyanazokkal az erényekkel rendelkezik, mint az előző tétel. Azonban ez a tétel számomra nagyobb élményt nyújtott ill. inkább ízlett. Nehezen tudom meghatározni, nekem ez az évjárat kedvesebbnek, barátságosabbnak tűnt. A kicsit magasabb sav teljesen harmonizált a közepes alkohollal. Az egyik kóstoló társ fickósnak nevezte. Azt hiszem ezt a savaira értette.

Mind a három tétel, a mostani kiváló minőség ellenére/mellett jelentős potenciállal rendelkezik. Szívesen újra kóstolnám néhány év múlva! Feri!? 

Még egy tételről szeretnék beszélni. Ez a bor nincs azokban a magaslatokban, mint az előzők, de nekem nagyon ízlett.

2. Roxheimer Höllenpfad trocken 2015
Ennek a bornak 25-30%-a acéltartályban a többi része klasszikus fahordóban került érlelésre. Dönnhoff pincészet honlapján azt írják, hogy közepesen öreg, kb. 40 éves tőkék termelt szőlőből készült a bor.
Színében halvány arany, evvel is jellemezve fiatalságát és üdeségét. Illatában egy aroma bomba, mely az első illatra elbűvölt. Jellemző rá a friss, üde fehér gyümölcsök, enyhe mézesség és mineralitás. Itt még a petrol nem jelentkezik. Ízében is aroma bombát kortyoltunk. Nagyon szép, feszes savak jellemzik, nem túl magas alkohollal. Fiatalsága ellenére nagyon komplex és harmonikus tétel, óriási potenciállal. Nem rossz értelemben mondom, de akár minden napi iható asztali, beszélgetős bor is lehetne.

Nagyszerű élmény volt a nagy hagyományokkal rendelkező Dönnhoff Pincészet rizlingjeit kóstolni. Azonban nem adom fel és tovább keresem a kiváló magyar rizlingeket. A következő helyszín Villa Tolnay Pincészet lesz, ahol Nagy László rizlingjeit fogom kóstolni.

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőséges kötelesség!
Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

Szólj hozzá