2017. okt 17.

SZEKSZÁRDI FŐSŐVÁROS BORAI 2017

írta: László Vágó
SZEKSZÁRDI FŐSŐVÁROS BORAI 2017

ÚJRA TÚRÁZTUNK SZEKSZÁRDON A 2. BÚCSÚ BORJÁRÁSON

Erzsike, Pethő Lászlóné borász, a Szekszárdi Alisca Borrend alapító tagja újra megszervezte a Fősővárosi Búcsúi Borjárást, a résztvevők nagy megelégedésére.

Ez alkalommal az az öröm ért, hogy csatlakoztak hozzám és részt vettek a Borjáráson kedves barátaim, ismerőseim. Többször meséltem nekik élményeimről. Most ők is megtapasztalhatták az élményt. Én meg bizonyítottam, hogy az élményeim valóságosak.

Idén is túrát a környék megismerésével kezdtük a Szekszárdi Református Templomban.
A nyitó helyszínt (gyülekező helyet) a Fősővárosi Református közösség biztosította. dr. Kaszó Gyula lelkipásztortól kapott lelki táplálék mellett megismerkedhettünk a Fősővárosi Református templom 200 évnél is régebbre visszanyúló történetével. A történelmi áttekintés után lélekben is megerősödve indult a túra.

Ez alkalommal már öt borászat ill. borász mutatta be borait. Kiváló tételeket ittunk. Szinte teljes keresztmetszetet kaptunk a borvidék nagyszerű tételeiből. A Borjárásunk idején Szekszárd a legszebb arcát mutatta nekünk mind a csodás idővel, mind a kiváló borokkal.
A tételek és borászok képekben. Gyertek el és a képeken látható borok értékelését magatok végezzétek el. 

Az idei borjáró csapat is teljesítette a kihívásokat, végigjárta a túra útvonalat és a kínált borok is elfogytak mindenki megelégedésére.

Köszönjük Erzsike és a résztvevő pincéknek és borászoknak
- Mészáros Pál, Mészáros Pince
- Neiner András, Neiner Családi Pincészet
- Pethő Lászlóné, Frankos Borház
- Matus Ágnes, Tringa Borpince
- Vesztergombi Csaba, Vesztergombi Pincészet

az élményt és ha lehet jövőre is jövünk.

Az élményen felbuzdulva én is szervezésbe fogtam. Létrehoztam Borssza baráti Kört, melynek keretében elindította a Borssza Borvidék Túrákat. Ezek első gyümölcse az Adventi  Borssza Tokaji Borvidék Túra. Részletekről az alábbi linkeken juthattok részletes információhoz és itt is jelentkezhettek.
http://bit.ly/2xKHPr4
https://www.facebook.com/events/1429356703768468/

Mindenkit szeretettel várunk.
Magyar bort inni élvezet, magyaroknak kötelesség!

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

 

Szólj hozzá