2015. feb 07.

SZENT VINCE IS JÓL ÉRZI MAGÁT MÁDON

írta: László Vágó
SZENT VINCE IS JÓL ÉRZI MAGÁT MÁDON

Ha megcsordul Vince, megtelik a pince Mádon is?!

Az idei Vince napon megcsordult Vince. Ez nagyon jó előjel. Azonban Vince azokat a borbarátokat is  kegyelmébe fogadta (köztük engem is), akik részt vettek a Vince napi borünnepen Mádon. Az Vince napi esemény szőlővesszővágással, kincskereséssel, tőkék megáldásával kezdődött  Mád egyik legjobb dűlőjében a Szent Tamás hegyen. Az időjárás először esős borult volt, azonban a vessző szentelés és bortúra idejére kisütött a nap. Vagyis Szent Vince nem hagyta cserben a borbarátokat. Ahogy a rendezők sem. 

vállalkozás_logo.jpg
VÁLLALKOZÁS

Újabb fontos és nagyon jó vállalkozásnak lehettünk tanúi Mádon. Négy mádi pincészet és még sokan mások is összefogtak és létrehozták a Vince napi borünnepet. Ez volt az első, de folytatást és hagyomány teremtést ígérték. Érdemes is mert egy nagyon jó kezdeményezés. A közös vállalkozás eredményeképpen sok borbarát egy kellemes hétvégét tölthetett el Mádon. Én jövőre is ott leszek.

Az érkezőket helyi pálinkával fogadták. A résztvevők a hideget helyi furmintból készült forralt borral küzdhették le, hozzá frissen sült pogácsát kaptak. A Szent Tamás hegyen népes és lelkes társaság gyűlt össze, a hangulat kitűnő volt.

A Vince napi borünnep Mádon nem csak esemény a borkedvelőknek. Ez egy nagyszerű példája a mádi borászok összefogásának. A pincejáráson megismerhettük a pincészetek eredményeit, erőfeszítéseit és természetesen boraikat is. Azonban képet kaptunk arról is, hogy ez az esemény, a „mádi” boros üveg egy kiváló együtt gondolkodása és együttműködése a helyi borászatoknak. Újra egy hely, ahol rájöttek és magukévá tették a Sándor Pál Ripacsok című filmje betétdalának címét: „Egyedül nem megy” (Garas Dezső és Kern András előadásában)

ripacsok02.jpg

Pontosítva „Egyedül is megy, együtt jobban megy”. Vagyis érződik, hogy a helyi pincészetek nem ellenségei egymásnak. Rájöttek, hogy a beszélgetés, egyes dolgok egyeztetése, a tapasztalatok cseréje nem hogy árt az üzletnek, hanem pont ellenkezőleg közös és egyedi sikereket is szülhet.

Mádon a borászatok nagy kihívása még az is, hogy a hagyományokat és a hagyományos értékeket megőrizzék és megfeleljenek a korszerű elvárásoknak is.

Mádon mindkettő megjelenik, a korszerű termelési (erjesztési és érlelési) módszerek és a hagyományos pincerendszer a borok tárolására. Mád frissességét az is elősegíti, hogy a borászok többsége maximum középkorú, de többségük a fiatalabb korosztályhoz tartoznak. Azonban ez nem tapasztalatlanságot jelent, hanem csak korbéli állapotot. A fiatal borászok segítik egymást és helyben megbeszélik a közös dolgokat egy hosszú távú közös cél érdekében. Evvel egyedileg is mindenki jól jár. A borkedvelő borfogyasztók nagyszámú táborával egyetemben.

bor_logo.jpg
BOR

SZENT TAMÁS PINCÉSZET

A mi csoportunk a Szent Tamás Pincészet látogatásával kezdett. Budapest felől Mádra érkezők először ezt a pincészetet és az Első Mádi Borház és Bisztrót. Vacsoráztunk itt. Nagyon finom volt a „Rántott denevérhús”. A kiszolgálás is nagyszerű volt. Azt is elmagyarázták, hogy az elnevezés abból fakad, hogy a hízott sertés hátsó combjának belső felületéről lefejtett elképesztően lédús, puha húsdarab a kitárt denevérszárnyhoz hasonlít.

Ehhez a különleges fogáshoz MÁD Furmint 2012 bort ittunk! Tökéletes élmény volt. Rögtön vettünk is belőle néhány palackkal.

rantott_deneverhus.jpg

 A pincészetben ifj. Szepsy István fogadott minket. Mesélt a borászatról, a Mádi Kör tevékenységéről,   a saját és a kör terveiről, elképzeléseiről. Ahogy a fejlődő képes borokról mondják, azt tudom mondani a Szent Tamás Pincészetről: van benne potenciál.

1. MÁD Furmint 2013 Száraz

Ez egy aroma intenzitásában harmonikus bor. Mind az aromákban mind a ízekben érződnek a friss fehér gyümölcsök, mint a birs, körte, citrusok. Ehhez nagyban hozzájárul a tartályos érlelés. Szép savgerincű bor. Sava és az alkohola harmoniát alkot. Érződik benne egy kis krémesség is. Azonban azt el kell mondanom, hogy az előző napi vacsorához felszolgált MÁD Furmint 2012 tétel sokkal jobban ízlett. Ugyanúgy mind a pincészetben ebben a borban is van potenciál. Úgy gondolom az idővel még érettebb, még harmonikusabb és még inkább borbarát lesz.

2. MÁD Hárslevelű 2013 Félédes
Harmonikus aroma intenzitású bor. Minden ami érződik az illatban megjelenik az ízben is csak egy kicsit intenzívebben. Mint például a friss, ropogós gyümölcsök, körte, citrus, lime, méz. A 6,1 g/l maradék cukor kicsit lágyítja a bor savait. A maradék cukor, a sav és az alkohol jó harmóniában. Ez a harmónia nagyon ihatóvá, barátságossá teszi ezt a mádi bort.

3. MÁD Késői Szüret 2013 Édes
Ez a tétel egy cuveé, 50% furmint, 30% sárgamuskotály, 20% hárslevelű. Így minden jellegzetes tokaji szőlőfajta képviselteti magát a borban. Kellemes aroma intenzítású bor. Megtalálható aromáiban és ízeiben a tokaji-mádi ásványosság, a friss gyümölcsök. Ízében megjelenik még a licsi és egy enyhe marcipán íz is. A borban levő cukor 143 g/l. Ez párosulva egy szép savgerinccel kellemes ízbombát idéz elő a szájban. Az alkohola csak 11%, de ez nem jelentkezik hátrányosan az összhatásban. Nagyszerű választás lehet desszertekhez. Érdemes kipróbálni egy kis brownie-val. 

DEMETERVIN PINCÉSZET

1. DÉLCEG 2012
Ez egy furmint, hárslevelű házasítású száraz bor. „Kora” ellenére friss, üde, szép savgerincű bor. Aromái a friss gyümölcsök, citrusok, körte, birs. Az ízekben a tokaji, mádi dűlők ásványossága is karakteresen megjelenik. A termőhely minden jellegzetessége ott van a borban. Ez egy mádi karakterű bor. Egy kicsit kemény, szikár jellegű első kortyok után megjelenik az élén savérzet, harmonikus alkohol, közepesen jó lecsengéssel. Igazán iható bort kaptunk kóstolásra.

2. BIRTOK FURMINT 2012
Ez a furmint is hordozza a termőhelyének jellegzetességeit. Illatában és ízében a fehér gyümölcsök, körte, lime aromák is megjelennek. Az elmondás szerint a borokat spontán módon, természetes élesztőkkel erjesztik és érlelik hosszan a finom seprőn. A gyümölcsök aromái harmonizálnak a lokális mineralitással. A bor komplexitása mellett harmonikus, sőt elegáns jegyeket is hordoz.

3. ÉLVEZET 2013
Az ÉLVEZET késői szüretelésű furmint és hárslevelű cuveé. Üde , gyümölcsös bor kerekedett  a házasításból, melyben az édességet nem a cukor íze, hanem inkább a mézesség adja.

 

ZSIRAI PINCÉSZET

1. TOKAJI FURMINT 2011
Birtok bor a pincészet legjobb dűlőink terméséből készült száraz furmint. A szőlőt november szüretelték. Ezután közel egy teljes évig barrique hordóban érlelték. A bor szépen hozza a jellegzetes furmint illat és íz világot, a birs, körte illatát és ízeit. Mivel tokaji borról van szó a mineralitás ebben a borban is erősen, de nem zavaróan jelen van.

2. TOKAJI HÁRSLEVELŰ BETSEK 2011
Harmonikus aroma intenzitás jellemzi ezt a félédes bort. Illatában kicsit erősebben, ízében kicsit enyhébben jelennek az érett gyümölcsök, fűszerek és az ásványosság. A maradék cukor íze sem karakteres, hanem lággyá, krémessé teszi ezt a nagy testű bort. Szép savgerince harmonizál az alkohollal.  

3. TOKAJI KATIKA CUVEÉ 2009
A KATIKA cuveé édes, késői szüretelésű különleges fehérbor. Sárgamuskotály (25%), hárslevelű (30%), kövérszőlő (20%), és zéta félék (25%) házasítása. Illatában és ízében az érett aszalt gyümölcsök dominálnak, mint a sárgabarack, körte, birs. A borban megjelenő maradék cukor mellett a harmonikusan, nem uralkodóan megjelennek savak. Összképében egy kerek, krémes és jól iható bort kóstolhattunk.  Ezt bort egy évig érlelték tölgyfahordóban.  

HOLDVÖLGY PINCÉSZET

1. MEDITATION 2007 FURMINT

2. EXPRESSION 2009 HARSLEVELŰ

3. SIGNATURE 2007 

Hamarosan következnek a további szereplők, a többi bor és borászat!!!!

Vágó László
043 Vágó László (3).jpg

 

Szólj hozzá