2018. nov 02.

BorYssza Krónika Orbán Dani borászról

írta: László Vágó
BorYssza Krónika Orbán Dani borászról

Dominium Családi Pincészet a Vino Piano Borbárban

A BorYssza Krónika a Dominium Pincészet (http://dominiumwine.com/) borait és fiatal borászát Orbán Dánielt mutatja be. Mivel Daniként mutatkozott be és mindenki így is szólítja, engedélyével én is áttérek erre a közvetlenebb névre.

Édesapjával családi gazdálkodásban 2014 óta készítik a boraikat. Az múlt évben elég sok kóstolót tartott, kb. 1 000 embernek mutatta be a Dominium Pincészetet és a borait. Az első időkben kevesen ismerték a pincészetüket. Azonban a tapasztalatai szerint egyre ismertebbé és népszerűbbé válnak. Dani szerint ezt köszönhetik annak, hogy a Dominium egy Mátrai borvidéki borászat és a borvidék szokásos borválasztékával szemben ők a vörösborokat helyezik az előtérbe. Jó érzéssel töltötte el a mostani Vino Piano Borbár kóstolón, hogy a résztvevők legalább fele már ismeri a borászatukat és kóstolta a boraikat. Vagyis azért jöttek, mert bejön nekik és vissza akarják kóstolni a Dominiumot.

A kezdés nehézségeiről és a tapasztalatok hiányáról elmesélt egy story-t az első 2014-ben készített Syrah sorsáról - Pár hónapos érlelés után lementek a pincébe kóstolgatni. Ennek az lett az következménye, hogy majdnem kiöntették az eredményt. Akkor még nem volt elég tapasztalatuk arról, hogy a bor napról napra változik, fejlődik. Vagyis időt kell adni a bornak a fejlődéshez. 

A bemutatott tételek azt bizonyítják, hogy megtanult(j)ák a leckét.
Dani az első fehérboránál – Hárslevelű 2015 – sem aprózta el. Ez a tétel egy narancs bor. Azaz egy vörösboros technológiával, héjon erjesztéssel, készült fehérbor. Dani szerint ez a tétel egy korrekt tétel és aperitifnek (induló) szokta felszolgálni.
A pincészet 10 ha-n 18 szőlőfajtával foglalkozik, amit ők is soknak tartanak. Ezért például a kóstolt hárslevelű is ki fog kerülni a repertoárból. Annak ellenére, hogy 2014-foglalkoznak borászati tevékenységgel, azonban a mai napig keresik az igazit. Azaz próbálják felfedezni azokat a fajtákat, technológiákat, amelyekkel a jövőben szeretnének foglalkozni. Kiemelt és folyamatos feladatának tartja Dani, hogy a használt kb. 18 szőlőfajta portfoliót (ez idén kb. 10-13 fajta) leredukálja 8-9 fajtára, mellyel hosszútávon eredményesen, gazdaságosan és minőségileg tudnak foglalkozni. Hiszen egy egyszerű számítás alapján 18 szőlőfajta 18 szüretet jelent egy évben, ami fizikailag is igen megterhelő és időben is elég nehezen megoldható. Területeik Nagyréde, Gyöngyös és Gyöngyöspata környékén helyezkednek el. A nagyrédei Manósi dűlő szőlő ültetvényei 2009-2010-s években lettek telepítve. Kisebb ültetvényük van a Gyöngyös Farkasmály részén. Ezek mellett vannak területeik a gyöngyöspatai Hótó dűlőben és Gereg-hegyen.
A pincészet filozófiájának alapja, a természethű borok készítése. Azonban az őszinteségükhöz tartozik - bevallottan használnak fajélesztőt, főleg a fehérboroknál. Nem állást foglalva a technológiai és organikus, bio borászok közötti vitában, a pincészet a biztonságos minőség és a gazdasági hatékonyság érdekében a két elv határmezsgyéjén készíti a borokat, azaz Dani a kettő közé pozícionálja magát, megteremti a kapcsolatot a két filozófia között.
EGÉSZSÉGES SZŐLŐVEL, KÍMÉLETES FELDOLGOZÁSSAL, ADALÉKMENTESEN, FOLYAMATOS ODAFIGYELÉSSEL TEREMTÜNK ÉRTÉKET
Mind a szőlőművelésben, mind a borkészítés folyamatában elsődleges szempont nálunk a természetesség. Nem hiszünk a hangzatos „csodaszerekben”, viszont abban igen, hogy a szőlő meghálálja a törődést. Nem tartjuk magunkat bio szőlésznek, vagy bio borásznak, de az ésszerűség határait betartva próbálunk közeledni ehhez a filozófiához.

A pincészet útkeresését segítve, Dani kérésére a részt vevők szavaztak az első két – Hárslevelű 2015 (narancsbor) és Sárgamuskotály 2017 (a friss, tartályos, spontán erjesztésű, gyümölcsös karakterekkel és mátrai feszes savakkal) – borról, melyik tetszett jobban. A többségnek a Sárgamuskotály jött be.

A bor-, ételpárosítással kapcsolatosan, szerintem Dani nagyon borbarát megjegyzést tett, melyet tanácsként is felfoghatnak a borvacsorákon résztvevő borkedvelők. (Számomra már az is egy filozófiai kérdés - egy borvacsorán a bort kóstoljuk az étellel vagy az ételt a borral.)
Magyarországon a tapasztalataim alapján, a borvacsorákon a bor-, ételpárosítás általában azt jelenti, hogy az emberek megeszik a felszolgált ételeket és utána kortyolják a bort.
Dani szerint ez csak azt jelenti - a szemkontaktus megvan bor és az ételünk között, de ez nem borvacsora. Tanácsa az - legyünk nyitottak és az ételt kóstoljuk össze a borral.
Naturális borászatok, mint a Dominium Pincészet kisebb tételekkel foglalkoznak. Igaz ez az Ő esetükben 1000-2000 litert is jelenthet tételenként. A kockázat nagy különösen a spontán erjesztés alkalmazása során. A borászok nem egyszer bevállalják és bejön (bejöhet) nekik. Azonban amikor nem, akkor kimarad az az évjárat bor választékból és a veszteség több millió forint is lehet. Lekopogta, hogy Ő még nem járt pórul a spontán erjesztés kapcsán. Én drukkolok neki a jövőre nézve is.
Dani a kockázatok ellenére nem adja fel a kísérletezést. Foglalkoznak egy erdélyi fajtával, a Fekete Leánykával és egy spanyol fajtával is a Tempranillo-val. Idén készítenek először chardonnay-t battonage (a seprőn erjesztés során, a seprőt a borban rendszeresen fel is keverik) technológiával és próbálkoznak a rosé-val is. 

Folytathatnám Dani érdekes történeteit, információit, de mégis áttérek a borokra. Aki kíváncsi a teljes előadásra és több részletre az, vagy látogasson el a Dominium Pincészetbe vagy vegyen részt egy kóstolóján. Ízelítőül néhány további téma - mai magyar borkészítési technológia; a tempranillo Magyarországon; élesztő használat; a technológiai és organikus-, bioborászok borkezelése; szőlőfajták szűkítésének szempontjai; a kedvenc fajták; fehér vs. vörös bor a Mátrai borvidéken; stb.

Különlegességeket tartalmazó borsort hozott számunk Dani. Mindegyik tétel szép minőséget képviselt.
Azt azonban el kell mondani, hogy a bemutatott sort azok élvezték igazán, akik nagy kedvelői a mátrai, vibráló savaknak és a savhangsúlyos boroknak.
1. Hárslevelű 2015 narancsbor
Megvásárolható a Vino Piano Borbárban.
2. Sárgamuskotály 2017
Megvásárolható a Vino Piano Borbárban.
3. Tempranillo 2015 
Címke nélkül, kísérleti bor (garázsbor), azaz nem kerül forgalomba. Csak az Dani által tartott kóstolókkor lehet kortyolni. Ez a tétel 18-20 hónapos használt hordóban erjedt.
Ez a tétel jó fél óra a pohárba kerülés után nyílt meg. Ekkor már nagyon szépen jöttek a gyümölcsös aromák. Ízében a gyümölcsök mellett már érződik a harmonikus hordó és fűszer aromák is. Nekem hiányzik egy kicsit a test és tannin is. Viszont tagadhatatlan a mátrai savak ebben a tételben dominánsan jelennek.
4. Pretium 2014
Ez a tétel egy 60% cabernet sauvignon és 40% házasítás. A szőlő választékában a cabernet sauvignon fajtát fel fogja váltani a cabernet franc.
5. Syrah 2015 (Syrah Authentica 2015)
Az Authentica név a Dominium borászatban azt jelenti, hogy spontán, adalék anyag nélkül erjesztéssel készült a bor. Illatát az intenzív gyümölcs aromák – fekete cseresznye, fekete ribizli, szilva – jellemzi. Kortyolva az első benyomásom az volt, hogy van benne potenciál. Azonban ízében még egy kicsit nyers, keskeny. A hordó már megjelenik az ízben is és jól kiegészíti a gyümölcsös aromákat. Ebben a tételben is dominálnak a savak. Jó lenne néhány év múlva visszakóstolni, mert akkor szerintem sokkal kerekebb, harmonikusabb lesz.
Megvásárolható a Vino Piano Borbárban.
6. Cabernet Franc 2015
7. Sárgamuskotály 2016 
 

Összességében egy nagyon izgalmas kóstolón vagyok túl. Elsőre pozitív élményeket szereztem. Azt gondolom a kóstolt tételek azt mutatják, hogy a Dominium Pincészet jó irányba halad. Ha sikerül megtalálniuk a megfelelő szőlőfajtákat és technológiát, akkor még sokat fogunk hallani róluk és boraikról.

A BorYssza Krónika beszámoló sok-sok érdekes és izgalmas dologról a borok hátteréről, borászatokról, borászokról és boros eseményekről, a borokat sem kihagyva. Ebben a különleges kalandban együttműködik velem Vajas Balázs, a Vino Piano Borbár tulajdonosa. Remélem közös munkák – Balázs szervezi a Borozz a borásszal kóstolókat és árulja a borokat a borbárban. Magam élvezem a borkóstolókat, a borokat és fényképes beszámolókat készítek az eseményekről – érdekes, hasznos és izgalmas képet ad egy-egy borászról és borairól. Ezt csak avval tudjátok fokozni, ha részt vesztek a Borozz a borásszal kóstolókon.

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőség!

Vágó László
vagol_foto_382_480.jpg

Szólj hozzá