2019. ápr 30.

BorYssza Krónika - Borpárbaj: Kézdy Dani-Takács Alex vs. borkedvelők

írta: László Vágó
BorYssza Krónika - Borpárbaj: Kézdy Dani-Takács Alex vs. borkedvelők

Borpárbaj tündöklése és …?! Ahogy én látom

Nagy érdeklődéssel vártam a Kóstolóm Borbárban megrendezett Borpárbajt. Igyekeztem felkészülni, hogy miről is van szó. Rá is kérdeztem a részletekre, amire Humayer Dávid játékmestertől és Pintér Zsolttól szinte azonos volt a válasz - Két bort öntünk ki egyszerre vakon. Miután ezt lekóstoltátok lehet majd szavazni telefonnal.
Két dolog miatt döntöttem a részvétel mellett.
1. kíváncsi voltam Kézdy Danira és Takács Alexra „akcióban”
2. a kapott válasz utolsó része - ezután fedjük fel a borokat és mutatják be a srácok
A dolog jól indult. A bevezetés, bemutatkozás keretében Alex elmondta, hogy ezt a programot egy kicsit oktatásnak, ismeretterjesztésnek gondolja, szánja. Nagyszerű gondoltam, én is ezt szeretném. Aztán elindult a program és szinte semmi nem jött a beharangozásból, sőt… . Talán csak a telefonos szavazás.

Megkaptuk a borokat az ígért sorrendben: könnyű fehér, testes fehér, könnyű vörös, testes vörös, jolly – azaz egy szabadon választható tétel.
Dávid kérése szerint a szavazásunk alapja, hogy a résztvevőknek melyik tetszik jobban, azaz a résztvevők tetszési indexe.
Na, itt jöttek a problémák. Hiába a társaság többsége az egyik borra szavazott, ez nem igazán tetszett a párbajozóknak. Különösen Alex nem bánt a borkedvelőkkel kesztyűs kézzel. Nem rejtette véka alá szavazásunkkal szemben támasztott ellenérzését. A megaláztatás, a lehordás, a le… a harmadik tételnél érte el a csúcspontját. Az alábbi táblázat tartalmazza kóstolt tételeket és a közönségszavazás eredményét.

kategória

Alex bora

p

Dani bora

p

könnyű fehér

Bodrog Borműhely Dry Tokaj 2017

7

Centurio
Birtok fehér 2018

9

testes fehér

Spiegelberg Hárslevelű 2014

5

Gizella
Barát Hárs 2018

11

könnyű vörös

Szentesi Érintés 2017

15

Szignarovits-Maka Turán 2017

1

testes vörös

Vámos Attila Pinot Noir 2010

6

Bott Frigyes Kékfrankos 2017

10

JOLLY

Barta Öreg Király dűlő
Szamorodni 2013

9

Tokaj Nobilis Ahogy termett Szamorodni 2012

7


A harmadik tételnél olyan lehordást kaptunk, hogy nem a turánt választottuk, ami számomra elég kellemetlen volt. Sajnálom, nem ismertem fel turánt. Pedig Alex szerint ennek kellene Magyarország zászlós vörösborának lennie - igaz ez a fajta nem könnyen érthető, megosztó tétel és érteni kell. És nem érti, hogy mi miért nem értjük. Hát csak!
Nem akarom a többi Alex véleményt kommentálni és értékelni. Szerintem lesújtó az Ő és az én véleményem is.
A borokról nagyon keveset hallottunk. Nem tudtuk meg miért kellett volna azt választani, pontosabb miért kellett volna inkább ízleni a másiknál. Hát az oktatás, ismeretterjesztés minimális volt, csak a lesújtó számonkérés maradt.Kedves Dávid, az ötleted izgalmas, érdekes - Az ötlet onnan jött, hogy szeretem a bor szubjektivitását kiemelni és szeretek játszani. Nem szeretem viszont amikor egy borszakértő kategorikusan kijelenti, hogy ez a bor jó a másik meg nem. Minden bor lehet finom, csak kell hozzá a megfelelő pillanat.  Hát ez egyáltalán nem jött be. Két „elismert” (pontosabban inkább csak Alex) szakember ekézett kb. 16 borkedvelő embert és mi még fizettünk is ezért. Én is, de… .

Még néhány megjegyzés
- ha elmegyek egy program, jelen esetben egy boros programra, nem érdekel valamilyen sportesemény eredménye. Ha kíváncsi lettem volna a mérkőzésre, vagy kimegyek rá vagy megnézem otthon a TV-ben egy jó bor mellett
- az is kissé zavaró volt, amikor Alex állandóan azt hangoztatta, Dani fejével gondolkodik és úgy választotta a borokat. Az fő szempont, hogy kitalálja, mire gondol a versenytárs. Remélhetőleg a közönség nem zavarta túlságosan ezt.
- az sem volt számomra világos, tulajdonképpen mik voltak a bor kiválasztás szempontjai. Azt említették, hogy volt egy érték limit.
- az sem nagyon érdekel ilyenkor, hogy melyik borvidéket, melyik borászat borát nem kedvelik a párbajozok, pláne magyarázat nélkül
- milyen lehet élesben, ill. munka közben, aki így viselkedik a kíváncsisággal, nyitottsággal érkezett közönséggel. Szegény étterem, vendéglátóhely, munkahely
- a szavazással is volt gondom. pl. a második tételnél nem szavaztam, mert a telefonom megbolondult és mégis megvolt a maximális 16 szavazat

Összességében továbbra is állítom az ötlet érdekes és van benne fantázia. Azonban van még finomítani rajta. Újra kellene gondolni az alapokat, az ötletet és talán nem lenne hátrányos egy szabályzat a párbajozók számára is. Mindenekelőtt a párbaj célját kéne megfogalmazni és jól átgondolni.

Itt olvashatjátok a reagálásokat, véleményeket a Borpárbajról Takács Alextől és Humayer Dávidtól

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőség!

Vágó László
borélmény szakíró

Szólj hozzá